A becsületesség az élet utja. Azt jelenti, ha valamit meg kell tennünk, gondolkodás nélkül megtesszük, vagy ha valamibe nem akarunk belekeverednei nem tesszük azt. A bölcsességnek és nem az érzelmeinknek kell irányítania döntéseinket. Ha így cselekszünk ez spirituális fejlődésünk része, ha ellenkezőleg az állandó bűntudattal jár. Ha személyiségünk szerves része a becsületesség, ha igazak - igaziak - vagyunk, természetes módon teszünk szert mások bizalomára, igy tanárunk, mesterünk bizalmára is.

A becsületesség a tiszta lelkiismeret önmagunk és az embertársaink elõtt. Annak az egyértelmû tudása, hogy mi a helyes a szerepünkben, a magatartásban, a kapcsolatokban. Becsületességgel nincs mesterkéltség, vagy képmutatás, ami esetleg zavarodottságot, bizalmatlanságot teremthet másokban. A becsületesség az igazi tükör.

Becsületesnek lenni nagy bátorságot igényel. Mindannyiunknak  az egyik legnemesebb tulajdonsága az a képességünk, hogy azt mondjuk: “ Sajnálom, hibáztam, neked volt igazad.” Valójában nem az a lényeg, hogy igazunk legyen, hogy a vitát megnyerjük, hogy az elképzeléseinket elfogadják. Sokkal lényegesebb, hogy képesek vagyunk felismerni a hibáinkat, felelõséget vállalunk értük,    megtanuljuk belõlük  a leckét és érettebben megyünk tovább.